Új kiskutya,

Margó barátnőm életében hatalmas űr támadt, amikor Iza itt hagyta őket, tudtam, hogy nem bírják sokáig kutya nélkül, nagyon-nagyon vacilláltak, hogy egy skót terriert szeretnének, de hát türelmetlenek voltak, és nem volt megfelelő korú alom az országban, ezért a két elhatározásuk közül a másodikat választották, és vásároltak egy törpe snauzert, akit Oxigénnek hívnak, első nap egy kis megszeppent szőrgolyó ült Margó ölében, jól meg is simiztem, de azóta eltelt két hét, és ez a kis megszeppent pamutgombolyag egy eleven kis plüssjátékká változott, hihetetlen energiák szabadultak fel benne, szalad játszik, és most két hét után amikor oda megyek a kapuhoz félelmetesen emlékeztet Izára, ahogy szalad oda, és mosolyra nyitja a kis száját, és boldogan nyalogatja a kezem. Hát ez a kis Oxi tudta hova kell tenni a seggecskéjét, nagyon remélem, hogy megtalálják egymásban az örömet, és egy hasonló társat amit Iza halálakor elvesztettek.

Vasárnap,

Ma egész nap egyedül voltam itthon, de semmi időm nem volt az unatkozásra. A két sealy legényt Wipsyt és Charliet megfürdettem, és még a két tacsinkat is rendbe kaptam, reggel Samukával, és Egressel kezdődött a sor, nagyon rendesek voltak, és igazán jól tűrték a procedúrát, majd Wipsykét szedtem át egy kicsit, és bedugtam a fürdőkádba, hogy illatos legyen. Neki nagyon jó szőre van vastag és erősszálú, nem csomósodik, és egyenes, viszont nagyon nehezen szárad. Charlie volt az utolsó fürdő vendég. Neki nem sok szőre van, a lábain vékonyabb szálú viszont kemény és könnyen törik, ezért az ő bundáját többször kell kondicionálni, és sokkal jobban oda kell rá figyelni, mert könnyebben gubancolódig is. Reszkessetek sealy csajok jövőhéten megint ti lesztek a porondon.

Szülinap

Lord Wellington el Saoma ( Charlie), ma egy éves, amikor megszületett pont egy fehér kiskutyát nem akartam megtartani az alomból, olyan szép fej jegyes kölykök voltak, de a sors közbeszólt, és igazából ő lett a maradék. Kölyöknek egész három hónapos koráig nem foglalkozott senkivel, nem létezett számára a külvilág , sokszor a fal felé fordulva ült. Nem is akartam oda adni senkinek, mert nem értettem miért viselkedik így, majd amikor a kan testvére elkerült gazdihoz, elkezdett kommunikálni. Napról napra jobban kinyílt, és Wipsyvel aki akkor már elmúlt egy éves, lettek jóba, mint testvérek játszottak, és rendetlenkedtek, szóval teljesen kapcsolat teremtő és figyelmes kiskutya lett 6 hónapos korára. Ha elutazunk mindig nyugodtan viseli a tortúrát, és kiállításon is teljesen beilleszkedik a zajok, és kutyák világába. Idegen helyen is feltalálja magát, ezért nagy köszönet jár Nagy Mariannak, és Ildikónak akik rengeteget foglalkoztak vele. A két kan a mai napig nagyon jól kijön egymással, sokszor látom, hogy egy darab fát ketten cipelnek körbe a kerten, biztos nagyon nehéz lehet. Teljesen feloldódott, és már észre sem venni a kezdeti nehézségeket, szerintem a másik kan kiskutya teljesen elnyomhatta őt az alomba, és szinte felszabadult amikor már csak ő maradt a kölykökből. Ma már nincs az a pénz amiért oda adnám, annyira bájos egyéniség lett. Wipsivel ráadásul annyira különböznek, úgy felépítésben, mint jellemben, hogy teljesen kiegészítik egymást.
BOLDOG SZÜLINAPOT CHARLIE!!!!!!

Iza

Nehéz róla írni, még most is könnyek gyűlnek a szemembe, mert Iza szeretete és az , hogy szinte az első találkozásunktól feltétel nélkül elfogadott mint barátot, ami ilyen szinten nem jellemző rá, még mindig nagy hatással van rám. Hiányzik amikor megyek hazafelé és nem üdvözöl a kapujukban, nem szól rám ha véletlen nem veszem észre. Szóval Iza a barátnőm igazi Westi lánya, még július 22.-én átlépte a szivárvány híd kapuját, 11 évesen. Most nagyon hiányzik mindenkinek. Tudták ők is, hogy egyszer el kell majd engedniük, és hogy a mi életünkben az az idő nagyon kevés amit velünk tudnak tölteni, de erre felkészülni nem lehet.

Éjszakába nyúló elmélkedés,

Szóval elmondanám, hogy tegnap este, vagy ma hajnalban, fél egyre értem haza, és annyira fel voltam pörögve, hogy egy kicsit sem voltam álmos. Az is szembetűnő, hogy reggel 8 van, és már nem vagyok álmos. Nagyon jó volt végre egy olyan emberrel beszélgetni aki két lábbal áll a földön, és úgy tenyésztésben, mint típusban, és formában határozott elképzelése van. Nagyon jó volt az is, hogy az elképzeléseimben, és azokban a számomra fontos tenyésztési koncepciókban megerősített még valaki. Gellérttel is sokat beszélünk a tenyésztői tanfolyamok anyagáról, amin ő is részt vett, és ahol én részt vettem tanfolyam, és konzultációk. Nagyon fontos, hogy tudásunkat soha ne tekintsük tökéletesnek, és véglegesnek, hiszen mindig minden fejlődik, és mindig becsúszhatnak olyan dolgok amiket tudnunk kell kezelni vagy feldolgozni.
Szóval köszönöm a tegnapi beszélgetést, és azt hogy egy ilyen pici kis fekete kunkást gyömöszkölhettem egész délután, aki tele volt élettel és egészséggel, és csodálatos környezetben lógathattuk a lábunk, és az a rengeteg infót ami sokat számít a megalapozáshoz, vagy megerősítéshez, és nagyon irigylem a kennel sort, még akkor is ha a szél néha megtépázza, a következő lépésem itthon egy ilyesmi kialakítása kisebben, szóval raktároztam a méreteket.
Kedves Móni nem tépem tovább a szám jól éreztem magam.

Szépítkezés,

Tegnap a fiúk szépítkezni voltak, sajnos elég kevés időm volt rájuk Tigi ellátása miatt, ugyanis, amikor éppen nem éjjel nappal dolgoztam, akkor Tigit vittük infúzióra, így nem sok időm maradt a legényekre. Wipsy már elkezdett hasonlítani egy igazi bobtail-re, no csak a feje, azért a hátán is jól megnőtt a szőre, Charlie is átment egy kis kozmetikai tortúrán. Mind a ketten tiszták voltak, mert megfürdettem,és rendszeresen átfésültem őket, csak letrimmelni nem tudtam. Ma Scarlet itthon szépítkezett, és fürdött, már csak Rozika van hátra, de holnap, vagy a hétvégén rá is sort kerítek. Szóval a a két borzaska

Alakulóban a fiúk

Barátáság kezdete

Amikor elkezdtem blogot írni, úgy gondoltam, hogy egyiket a sealyham terrierjeim életével, a másikat pedig a saját, és családom életével töltöm meg, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ezt nem lehet ketté venni, hisz a kutyáim a családom is, és a velük történt dolgok az életem része, most már bánom, hogy nem egybe írtam le, sajnos összevonni már nem tudom, épp ezért ezt a kis történetet is mind a kettőben olvashatjátok majd.
1995-ben költöztem Diósjenőre, a férjem itt született, és ő itt is szeretett volna élni, ehhez képest szinte mindig úton van ( sajnos ilyen a munkája).
Amikor ide költöztem Margó a barátnőm már itt lakott az utcába, de sokáig érdekes módon nem alakult ki közeli kapcsolat, pedig mind a ketten megrögzött kutyások vagyunk. Mindig köszöntünk egymásnak amikor találkoztunk az utcán, és mindig tudtuk, hogy a másik is elkötelezett, mégis el kellett telni pár évnek, mire kezdetlegesen kialakult valami eszmecsere. Viszont attól az első pillanattól, valahogy más volt mint egy átlag barátság. Nem ültünk egymás nyakán, nem voltak elvárásain, és mégis jó volt beszélni, vagy véleményt kérni a másiktól. Iza aki Margóék Westi lánya szinte az első pillanattól kezdve a szívébe zárt hihetetlen módon tudott örülni, és még néha a szabályokat is hajlandó volt megszegni miattam, egy végtelen értelmes, tanulékony, és intelligens kis terrier, aki számomra megtestesíti maga a fajta jellemét. Később amikor Rozi hozzánk került, vele lettek nagy barátságba, és nagyon sokat játszottak, néha átmentek egymáshoz traccsolni, persze felügyelettel, és számunkra is érdekes volt ahogy Iza szinte teljesen elfogadta, és még csak nem is méltatlankodott egy ici picit sem, ha éppen bele evett a tányérjába, vagy megnézte milyen puha a fekhelye.
Szóval barátság lett, nem csak ember, de kutyák között is.
Nemrég viszont lett egy emlődaganata a kis barátnőnknek, meg kellett műteni,utána pár hónapig egész jól volt, de most pár hónapja szinte napról napra csökken szinte már árnyéka önmagának, gazdái szintén elkeseredetten vitték orvoshoz ahol az infó cukorbeteg, de sajnos mint azóta kiderült nem kezdeti állapot.
Én magam rengeteget találkoztam vele, és nem tapasztaltam nála semmi jelét ennek, csak most az utóbbi napokba, de elkezdtük összerakni az eseményeket, és ekkor már lett némi kételyünk, bár mi nem vagyunk orvosok.
Két éve Iza szemén lett egy folt, amire az akkori állatorvos azt mondta, hogy megütötte , és leszakadt a retinája, és ezzel nincs mit tenni, ott motoszkált a kétely, mert hályognak nézett ki , de mint írtam " nem vagyunk orvosok" most Iza 11 éves, és éppen kialakulhatott neki egy hályog, nem lett volna egyedi eset, de az infó akkor nem ez volt.
Majd fél éve jött ez a daganat, amit egy klinikán műtöttek, és akkor már Izának cukorbetegnek kellett lennie, erre azért utalt volna a hályog is, de " mi nem vagyunk orvosok", viszont egy ilyen műtétért az emberek rengeteget fizetnek, és én egy kicsit felelőtlennek tartom, hogy ezek a kutyák mindenféle, vérkép, és rutin ellenőrzések nélkül felkerülnek a műtőasztalra, hisz az összegbe beleférne, aki ezekért a műtétekért kifizet 50-150 ezer forintot, az már nem sajnálna még 7000 ft-ot egy vérvételre, sőt nagyon sok minden kiderülne, ami támpontot adna az orvosoknak, és főleg a kis betegeknek. Sokszor ha egy tenyésztő kér, vagy véleményt mond, azt mondják neki, hogy okoskodik, pedig "néha" kiderül, hogy van benne igazság. Aki szereti a kutyáit, az figyeli őket, a legkisebb jelét észre veszi egy betegség kezdetének, de erre sokszor az a válasz, hogy túlreagál. Mi csak akkor megyünk amikor tényleg kezelésre van szükségünk, és Margó is akkor vitte Izát amikor tüneteket látott rajta, és azt mondanám, hogy persze előbb nem jelentkezett semmi komoly, de hiszen Őt látta orvos nem is egyszer sőt műtötte, és ha az elmúlt egy évben, egyszer, egyetlen egyszer, komoly odafigyeléssel nézték volna meg a klinikán, talán most ugyan gyógyszer mellett, de boldogan szaladgálhatna velünk, és Rozival, csak már túl késő. Csak szólok, hogy nekünk Ők nagyon fontosak, mint a gyerekeink úgy szeretnénk vigyázni rájuk is, és kapni még sokáig tőlük azt a feltétel nélküli szeretetet, amit az emberek túlnyomó többsége képtelen, nemhogy adni, de azt sem tudja mi az. Borzasztó fontos lenne az állandóság, és a bizalom, orvos és tenyésztő között, és egymás segítése, hiszen már több mint tíz évvel ezelőtt is, amikor részt vettem a tenyésztői tanfolyamokon, élelmezési konferenciákon, orvosok által tartott speciális tanfolyamokon, ez mindig hangsúlyozva volt a bizalom, és a komunikáció, ez legyen gyakorlatban is nem csak elméleti síkon.