2010. szeptember 10., péntek

Sealyham terrier puppies

A babáink pedig nőnek, és éppen 11 naposak voltak a képek készítésénél :o) Elkezdett kinyilni a kis szemecskéjük, és egyre többet mozognak.

Speedy Gonzales


Greta Garbo


Gregory Peck


Grace Kelly


Gloria Estefan


Ginger Rogers


Gandhi


Gabriel Garcia Marquez

2010. szeptember 8., szerda

Érzések áradata


A minap kaptam egy üzenetet, hogy kis Bijou fia, Luxemburgban Fiatal Luxemburg Champion címet ért el, és a terrier csoportban BOG3 ami nagyon kiváló eredmény, hiszen még nincs egy éves.
Ilyenkor egy kicsit furán érzem magam, olyan időkerék, vagy nem is tudom mi az ami betelepszik a gondolataimba, és megjelennek az emlékek. Az első emlék amikor Scarlet O'Hara, Bijou mamája megérkezett hozzánk, majd azok a napok, amikor fedeztetni voltunk Olaszországban Scarletet, amikor a kezünkbe születtek ezek a kis életek, és 3-4 hónapos korukig minden lépésüket figyeltem, ha valami bajuk volt, rögtön orvosolni próbáltuk, ha játszottak játszottunk velük, amikor pedig elköltöztek szomorúak voltunk, főleg amikor kicsi Bijou ment vissza a papája családjához, ő egy kis törékeny lélek, egy nagyon érzékeny kislány volt, és amikor a párom elindult vele, csak potyogtak a könnyeim. Nagyon boldog voltam amikor megkaptam az első képeket, hogy minden rendben van, majd az első kiállítási eredményt, majd később az első hírt, hogy vőlegénye van, majd a képeket a kicsikről, és most, hogy úgy mondjam az első unoka kiállítási eredményét.
Tiszta szívemből gratulálok nekik, Angelának és Chiarának , és kívánom, hogy érjenek el még sok szép eredményt.
Mindig szeretettel gondolunk rájuk, és a kis Bijoura, és a kis CHAKO-ra.
Aki baba korában ilyen bájos volt:o)




2010. augusztus 31., kedd

Sealyham Terrier Puppies

Jaj már megint ingerem van megmutatni a világnak, hogy ma Ádám fiam mit fényképezett, annyira édesek, és annyira jó nézni őket, úgyhogy úgy döntöttem nem fosztok meg senkit ettől az élménytől :o)












2010. augusztus 29., vasárnap

Mivel telt el ma a nap :o)

2008-ban volt nálunk utoljára alom, már nagyon vártuk őket, tele aggodalommal és izgalommal. Akinek voltak már otthon kiskutyái, tudja, hogy mindegyik kis élet maga a csoda, ahogy a szemünk előtt születnek meg, ahogy fejlődnek, és ahogy beleivódnak a mindennapjainkba. Aggódunk értük, sírunk amikor elkerülnek új gazdáikhoz, és sokszor csak leülünk és elmélyedve figyeljük, amikor önfeledt játékukkal nyugalmat és boldogságot csepegtetnek a rohanó napjainkba.
Hát most mi csak nézzük őket, és minden pillanatot megpróbálunk megörökíteni amit csak lehet.




Greta Garbo


Grace Kelly


Ginger Rogers


Gloria Estefan


Gregory Peck


Speedy Gonzales


Gábriel Garcia Marquez


Gandhi

2010. augusztus 28., szombat

Megszülettek Rozika babái,

Ma éjszaka megszülettek Rozika babái, 4 fiú, és négy kislány mindenki egészséges, és szépen esznek. Rozi nagyon elfáradt és szerintem már nagyon boldog, hogy nem ő cipeli ezt a sisere hadat, bár etetni sem lesz könnyebb :o)
Nagyon vártuk már őket, Harry a papa is egész éjszaka itt izgult a nappali ajtaja előtt, hogy mi is történik odabent, hát többször is mondtuk neki, hogy nagycsaládos apa lett :o)

Közvetlen a a nyolcadik baba megszületése után készült a kép :o)

2010. augusztus 7., szombat

New Litter

We are expecting at end of august 2010
The mother: ICH, HCH, BiCH, HSCH, HJCH, Teacher'S Pet of Kindergarten, is World Winner Lord Wellington El Saoma's Mother.
The father is a spanish import male :HJCH Junior Club Winner: Unjedi Mr White.
Both parent PLL CLEAR
The parents :
http://web.t-online.hu/boger60/puppy.htm
The puppies pedigree:
http://web.t-online.hu/boger60/puppies.htm
Reményeink szerint almot várunk augusztus végére az alábbi párosításból:
Az anya: ICH, HCH, BiCH, HSCH, HJCH, Teacher'S Pet of Kindergarten,a Világ Győztes Lord Wellington El Saoma mamája
Az apa spanyol import kan :HJCH Junior Club Winner: Unjedi Mr White.
Mindkét szülő tesztelt Lens Luxation-ra és mindketten mentesek
http://sealyham.fw.hu

The parents:
A szülők:


Teacher's Pet of Kindergarten


Unjedi Mr White

2010. július 19., hétfő

A nagy párna :o)

Hétvégén vásárolni voltunk, már régóta fáj a fogam új párnákra a sealyhamok fekvő táljába, így szétnéztem.
Találtam is két hatalmas párnát, és két kisebbet a kis fekhelyekbe.
Amikor betettem a helyére az ajándékukat, Scarlet alig várta, hogy kipróbálhassa. Szerintem azóta nagyon ki sem jött belőle nehogy valaki szemérmetlenül az ő párnájára vessen szemet :o)