2009. január 17., szombat

Még kártyák, képek,

Összegyűjtöttem egy albumba, érdemes forgatni egy kicsit, tényleg nagyon kedves képeket találtam, ha rákattintasz a kijelölt szövegre elindul a képforgatás.
És egy számomra nagyon kedves idézet, a képek mellé.


Sealyham Kártyák, Képek,

2009. január 15., csütörtök

2009. január 10., szombat

Sweet Sealyham

Sokszor találok a neten nagyon kedves régi képeket, egy párat ide teszek, hogy azért ez a némiképp hazánkban ismeretlen fajta, mekkora népszerűségnek örvendett az 1930-1960-as években. És ma már szinte alig látni, ezt a bájos kis csoda bogarat.







Egy mai kor képe, bár ilyesmit már nagyon ritkán látni.





A régi idők képei:






Sealyham kérdések


Most is, és már régebben is érdekes gondolatok, keringtek a fejemben a sealyham terrierrel kapcsolatban. Mivel én is, és a férjem is kutyáknál a munka vonalakat részesítjük előnyben, hiszen számunkra az adja meg a fajták közötti alapvető különbséget, hogy milyen munkára van kitenyésztve. A sealyham történeteket, és fajtaismertetőket olvasva, és több tenyésztő véleményét hallgatva. számomra még mindig egy kicsit kérdéses, maga a küllemi és a jellembeli összeférhetőség. Mivel a fajta 100 éves múlttal rendelkezik, a homogenitást nem várhatjuk el az állománytól, hiszen több fajta terrierből lett kialakítva. Sajnos írásos feljegyzések nem maradtak fenn a szülőatya Edwards kapitány tenyésztői munkájáról, azonban a szak írók többsége egyetért bizonyos fajtákat illetően, melyek hozzájárulhattak a selayham terrier kialakításához. Az egyik fő probléma a rövid láb volt, melyet valószínűleg a Dandie Dinmont terrier „hozzáadásával” próbált a kapitány elérni. Ezáltal a szőrzetet is puhábbá válhatott. Sokak szerint Edwards a korabeli bullterriereket vagy staffordshire bullterriereket is felhasználta bátorságuk miatt. Sir Jocely Lucas úgy véli, hogy a kapitány a szomszédságában megtalálható, ún. Cheshire terriert használhatta, mely viszont a bullterrier kialakításánál is szerepet játszott. Lucas a süketség előfordulásával indokolja elképzelését. Az általa tenyésztett, kb. egy tucat süket sealyham közül, két kivétellel, mindegyik hófehér volt. Robert Leighton ezzel szemben arra esküszik, hogy a west highland white terrier játszott döntő szerepet a tenyésztői munkában. Ezen kívül elképzelések szerint még a foxi is akialakítási listára tartozik. Érdekes momentum a sealyham belső tulajdonságait illetően, hogy Lucas kapitány falkában vadászott kutyáival, egyszerre kb. egy tucat párt, vagy még többet vitt magával, sőt gyakran a kopókkal együtt dolgoztak terrierjei. Egyértelmű, hogy egy verekedős kutya használhatatlan lett volna. Lucas saját tenyészetéről így nyilatkozott. „Egyidejűleg öt vagy hat párt is a föld alá tudok küldeni, vagy 15 párral fegyveres vadászatra menni. Öt percig sem tartanék meg egy verekedős kutyát, nemhogy tenyésszek vele. Minden más fajtájú fedező kan harcolna egymással féltékenységből, egy sealyham azonban sohasem teheti ezt vadászat közben.” Tehát ezen feljegyzések ismeretében, és a hiányos dolgok találgatásában, a sealyham terriert komoly munkára tenyésztették, mely képes elsősorban a borz és a vidra ellen harcolni. Képzeletében egy kicsi és fürge, fordulékony, erős állkapcsú kutya élt. A kapitány arra törekedett, hogy hosszú testű, rövid lábú kutyákat alakítson ki, viszonylag nagy fejjel és erős állkapoccsal. Edwardes a 12 fontos súlyt tartotta ideálisnak, azonban a legtöbb kutya akkoriban még 17–20 font súlyú volt. Tehát az ősök sok -sok tulajdonsággal, és formával rendelkeztek, ami szerintem a mai állományban is benne van, hiszen ezeket az egyedeket is a tenyésztési alapokban jelen voltak.

Tenyésztésben résztvevő alapok:






2009. január 1., csütörtök

BUÉK

Remélem az új év jót hoz, mert bánatban elkeseredéseben volt részünk tavaly, reménykedve nézünk magunk elé, és nem csüggedünk, mert szerencsésnek akarjuk magunkat érezni, hiszen akit ennyi kutya szeret és tisztel az lehet más mint szerencsés. Kívánunk Mindenkinek Eredményes Boldog Új Évet, sikereket, szeretetet, kitartást, és bizakodó reményeket. És olyan barátokat mint akik nekem vannak igaz barátok, mert nélkülük mit sem ér az egész.

2008. december 31., szerda

Bucky

Ma mint ahogy már elég rég szokásommá vált, hogy a barátaimnak, és azoknak akik közel állnak hozzám, küldök egy üdvözletet, így Bucky gazdája akivel idén ismerkedtünk meg, és Rozika babái közül vitt egy kölyköt Spanyolországba, neki is küldtem. És a amire a legjobban vágytam, hogy végre lássam Buckyt is, hogy milyen lett, bár csak másfél hónapja ment el, de milyen egy tenyésztő, szinte minden nap elvárná a gazdiktól, hogy jelentkezzen, és küldjenek már képet a gyerekekről. Nagy örömömre megkaptam, és láthatóan a fiatalember jól érzi magát.

2009.01.16 Utóirat: Sajnos Bucky is elhagyott minket, a tulajdonosa nagyon szomorú levelet irt, amiben közölte, hogy lenyelt valamit, és bél gyulladást kapott, sajnos műteni kellett, de még túl kicsi volt, és nem bírta.

2008. december 23., kedd

Derby és Champion


21.12.2008 ezen a napon volt megtartva Budapesten a Derby, és a Champion kiállítás.
Mi Scarlettel, és Wipsyvel vettünk részt, Az ikrek, Mariann, és Ildikó gondosan felkészítették Őket, és az utolsó simításokat is elvégezték, még a ringbe lépés előtt. Wipsyt, aki a Derby Shown vett részt Radvánszky Katalin a Terrierklub elnöke bírálta. Nagyon örültem, mert igencsak tetszett neki a fiatal ember, és meg is kapta a HPJ, Derby Győztes, és a BOB címeket.
Majd késő este a Champion bírálatokra került sor, ahol Scarlett vett részt, itt a lányok nem csak felkészítették, hanem fel is vezették őt, Nagyon jó volt látni a kapcsolatot ami kialakult felvezetője, és a kutya között, Teljes összhangben szinte suhantak a ringben. Scarlett is megkapta az összes kiadható eredményt így ő lett a Championok Championja, és BOB is a sealyham bírálatnál.