2008. november 20., csütörtök

Képek

Beky kozmetikában volt, hát egy igazi csini kisasszony lett belőle. És persze a barátja sem
maradhat le.




Ma meglátogattam Nellát, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen családja van, mint egy királylány él az alatvalóival.












2008. november 16., vasárnap

Nella, és Jeni


Másik két leányzónk is gazdinál van már, és mind a kettő itt a közelemben, felügyelet alatt, bár szerintem tenyésztő jobb helyet nem kívánhat a kutyáinak.
Nella Rétságon van, egy nagyon kedves családnál, Ő törzskonyvi nevén Fruit of The August el Saoma, Jeni pedig itt lakik tőlem három házra szintén egy olyan családnál, akik nagyon szeretik az állatokat, egyik sem első kutya ként került a jelenlegi helyére.
Nella egy kis 8 éves örökbefogadott bolognese kislány társaságában éli napjait, remélem sokat segít majd neki hogy a mostani életét, még jobban felvídítsa, bár szerintem ennek a kis bolonesenek, már az hogy ide került ehhez a családhoz , egy kész főnyeremény volt, már egy éve ismerem őt is, és nagyon sokat változott jó irányban, egy kis befordult kutyus volt aki hirtelen mozdulatokra, összerándult, és még harapott is, az utolsó találkozásunknál, mintha kicserélték volna, már csak kezdeti bizalmatlanság volt, és utána teljesen kezelhetővé vált, remélem Nella által még ez is tovább oldódik, és játékra is képes lesz.
Jeni, Love at Firs Sight el Saoma, pedig két pincsi életét szomorítja, hiszen ezek a kis terrierek rengeteget mozognak, és így a környezetüket is képesek erre ösztökélni. Remélem ő is sok-sok örömet hoz a családjának.

Elmaradt beírások


El is felejtettem megírni a blogomba, hogy az európa kiállítás idején vendégeink is voltak Svédországból, Anna és István Gersner. Rozikánk babáinak, Anna által tenyésztett L'Lawhaden Colonel Nicolson a papájuk, és Annának Rozika is nagyon tetszett ezért kíváncsi volt az utódokra. Egy teljes napot töltöttek nálunk, nagyon sokat beszélgettünk, és megnéztük az Angliában készült utazásukról a fényképeket, és a videókat, kellemes beszélgetésben telt el a nap,szinte csak sealyham terrierekről.