2009. szeptember 13., vasárnap

12.09.2009 Kecskemét CACIB

Igazából már idén nem igen volt szükségünk eredményre, mert Wipsynek is a Magyar Championhoz jövő áprilisig kell várni Charlienak pedig Balassagyarmati CAC-on meg lett a Junior Championja, és novemberig nem tudunk másik osztályba indulni, de mivel már két hónapja be voltak nevezve elmentünk, amit nagyon nem bántam meg. Szabó Sándor bírált, igazán szeretem a hozzászólásait, és az őszintén odacsapom bírálati stílusát.
Amikor átvettem a katalógust láttam, hogy van benne még egy nyílt osztályos kan is Lengyelországból, elsőre egy kicsit meglepődtem, mert nagyon ritka, ha Magyarországon idegen sealyt állítanak ki, és ha a környező országokból jönnek, akkor általában ismerjük őket, és tudjuk is, hogy hol fogunk találkozni. Elkezdtem keresni, hogy hol lehetnek, a bírálat előtt kb. egy órával vezették el mögöttem a kutyát, hát mit ne mondjak, és most jött a második meglepetés, nagyon mutatós szépen felkészített kan volt. Sokan ilyenkor szívják a fogukat, igazából én nagyon örültem neki, és a következő lépésem az volt, hogy fogtam egy névjegykártyát, odamentem és megismerkedtem velük, nagyon kedvesen fogadtak, és szintén kaptam egy névjegyet. Remélem képeim is lesznek róla :o)))
Ő lett a CACIB-os kan Wipsykém kapta a Res CACIB címet, Wipsy októberben lesz két éves, és még egy jó év mire kifejlődik, és kitelik rendesen, most a romániai út után egy kicsit sovány is volt, mert ha úton vagyunk nem akar rendesen enni, a másik kan teltebb formákkal rendelkezett, és jobban egyben volt, nem sokkal 10 hónappal volt idősebb, de mindenképpen egységesebb képet mutatott, szóval nekem nagyon tetszett, és teljesen egyet értettem a bírálattal.
Vannak dolgok amik nagyon megleptek.
Charlira voltam nagyon kíváncsi, Csutka baba kozmetikázza, Wipsykém Bilbóka kezei alatt szépül, mind a ketten maximálisat hozzák ki a kutyáimból, viszont Bilbó nem vezet fel, így Wipsyt Balázs a kollégájuk pesztrálja, és Wipsy a kezei alatt mintha megtáltosodna olyan szépen mozog.
Charliet viszont Csutika viszi be, és a kis "dög" neki dolgozik, nagyon szépen mozgott, és eszméletlen jó bírálatot kaptunk rá, bár én látom rajta, hogy most is egy fejlődési stádiumban van, nincs nagyon szétesve, de pont egy olyan szakaszba lépett amikor telni kell. Ami nagyon meglepett, hogy a bíró komolyan összevetette a CACIB-os kannal a Fajtagyőztes címért, azt mondta, hogy nagyon szép kiskutya, és nagyon szívesen adná neki is oda a címet, de mivel egy éves van még ideje a fejlődésre, nagyon kíváncsi rá 3 hónap múlva is, szerinte ugyanis addigra fog beérni :o)))
A ring bejáratánál volt egy kis torlódás és várakozás, egy kicsit tartottam amikor a másik sealy is oda érkezett, hogy két idegen kan, és ráadásul a felvezető hölgy teljesen mellénk hozta, annyira, hogy Wipsyvel a seggük össze ért úgy ültek egymás mellett, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, és mindig is ezt művelték volna. Nagyon jól néztek ki, annyira sajnálom, hogy nem volt a kezembe a fényképezőgép.
Este még megnéztük az Agár spec kiállítást amire igen szép számmal voltak nevezve agarak kb. 62, a CACIB-ra nem voltak ennyien.
Nagyon örültem, hogy ismét találkozhattam Tóth Mónival, Charming Westiékkel, Arthour westiékkel, Vikivel, és persze a többi kedves ismerősünkkel:o)))
Nagyon köszönöm a képeket a fotósnak, és a gép tulajdonosnak :o))))

05-06.09.2009 Dracula Dog Show





Szeretném pótolni a sok sok elmaradásomat, ugyanis már nem csak a Dracula showról szeretnék írni, hanem voltunk Kecskeméten a CACIB kiállításon is, de vegyük sorba az eseményeket.
Romániába a férjem révén kerültünk ki, ugyanis a szponzor csapat termékeit, és felszereléseit Ő szállította, én pedig felkérezkedtem a kamionra :o))) Az utolsó utáni pillanatban lett Wipsy benevezve, és így utólag örülök is neki, mert mindkét napon CACIB címet szerzett, és sikerült neki a Román Championt is teljesítenie. Nagyon jól éreztük magunkat, mert igazán jó csapat volt kint, mindenki segített a másiknak, bár néha úgy kellett egymást levadászni. A kamionnak külön parkolóhelyet biztosítottak, és a gyerekek idegenforgalmi látványosságként nézegették, hisz testközelből igen ritkán látnak a belvárosba ekkora autót.
Nagyon kedves volt velünk mindenki, kaptunk külön zuhanyzót, reggel már friss kávé volt.
Maga a show is igazán élvezetes volt, nagyon jól összeállított programmal.