Amikor nem vagyok otthon, nagyon komoly hiány érzetem van. Igazából soha nem tudtam megfogalmazni mi lehet mögötte, egy jó ismerősöm felhívta a figyelmemet rá, sőt igazából megfejtette a titkot. Az érintés, a közvetlen kapcsolat ami hiányzik az emberekből, és én ezt a kutyáimtól kapom meg, amikor hazaérek vidékről, ( vidékre:o))) Az első a sealyk akik jönnek, és mindenki érintéssel akar kapcsolatot teremteni. Scarlet az aki ezt a legmagasabb szinten tudja kivitelezni. Ő képes különböző pózokban belesimulni az emberbe, a fejét nyomja egyre közelebb, és egyre közelebb. Rozika egyszerűen belefekszik az ölembe, vagy olyan helyre ül le, ahol hozzánk érhet, ezt képes addig fokozni, hogy ha nem mozgunk sokat a lábfejünkre is ráül, ez Tiginél az angol agarunknál is így működik, csak Őt a termete miatt elég nehéz ölbe tartani :o))). A sealy fiúk Wipsy, és Charlie már nem ennyire bújósak, Ők igazából visszajárók. Megjelennek elkérik a simijüket, vagy a kis vakargatást, majd mint akinek rengeteg dolga van tesznek vesznek intézkednek. Ezek a dolgok embereknél kezd teljesen elveszni, ma már szinte a privát periféria megsértésének veszik ha valaki hozzáér a másik emberhez, vagy olyan dolgokat magyaráznak bele amit nem szabadna. Sokszor egy ölelés, egy őszinte kéz fogás beszédesebb mint a szavak, és ami a legfontosabb a tekintet. Észre vettem, hogy sokan beszélgetés közben nem néznek bele ember társaik szemébe, vagy ha megpróbálok szem kontaktust teremteni, elkapják a tekintetüket. Ez a nem őszinte ember védekezése, nehogy kiolvassuk a titkait, és a tévelygéseit a szeméből. A kutyáim is rám szokták emelni a tekintetüket, és belenéznek a szemembe ahonnan őszinte szeretetet tudok kiolvasni, ragaszkodást, szóval ez hiányzik amikor nem vagyok velük.
