2008. szeptember 6., szombat

Debrecen CACIB

Hát már a kezdet nem volt egyszerű, nem kapuk meg a visszaigazolásainkat, de mint kiderült nem voltunk ezzel egyedül. A bejutás is elég nehézkes volt, ide ne áljunk oda áljunk, mert itt büntetnek, a vége az lett, hogy a kavarás eredményeképpen annyi embert nem mertek megbüntetni aki rossz helyre állt autójával. Mindkét napon más bíró bírált minket mint akihez neveztünk, de végül is mindkét fiatal kutya akiket vittem, Wipsy, és tesója Ginó is megkapták a HPJ-t. Az éjszakai szállásunk nem volt egyszerű egy Caragana nevű panzióban foglaltunk szobákat már két és fél hónapja, de sajnos mindvégig elfelejtették közölni, hogy az étteremben lagzi lesz, pedig azt is megkérdeztem szobafoglalásnál, hogy étkezési lehetőséget tudnak-e biztosítani, azt mondták természetesen, ehhez képest egy pizzériából kelett futárral vacsorát rendelnünk, és mondanom sem kell, hogy éjszaka egy szemet nem aludtunk, pedig már nagyon fáradtak voltunk az utazástól, arról nem is beszélve, hogy lengyel barátaink, akik 1600 km-ről érkeztek szintén nem tudtak pihenni, és másnap ők a BIS program után indultak haza. Szóval azt hiszem a legközelebbi alkalommal ezt a szállást kihagyjuk. Másnap én már a bírálatunk után elindultam haza hiszen 2,5 óra az út, és féltem, hogy a fáradságtól, nem tudok majd ébren maradni, az éjszakai nagy hangzavar után. Hát Debrecen nem hagyott bennem mély nyomokat, mint amikor Oberwarton voltunk kiállításon, és Kőszegen aludtunk egy nagyon szép panzióba ( Csikar Csárda), ahol a kutyáink után nem kértek külön szállás díjat, és bőséges reggelit is kaptunk.

Nincsenek megjegyzések: