2009. szeptember 27., vasárnap

Isaszeg nyílt nap.

Mivel ezen a napon más helyen coursing és pálya verseny is volt, azt gondoltam, hogy nem leszünk valami sokan, és hamar haza is jövünk. Kivittem Rozikát is mert ő imád rátapadni a nyúlra, és nagy élvezettel kergeti. A meglepetés akkor ért amikor megérkeztünk a pályára Gellérttel, és már a kapuban elég sok autó volt, egész nap váltották egymást az emberek, legalább 4-szer vagy 5-ször tudtunk edzést tartani, és közben pedig a fiatalokat szoktattuk a műnyúlra. A hamar hazajövetel mindjárt este 8-ra sikeredett, mégpedig úgy, hogy nem mi voltunk az utolsók akik eljöttek.
Nagyon remélem, hogy máskor is tudunk majd ilyen baráti hangulatú rendezvényeket tartani. A szívemet a legjobban Akhim (fiatal angol agár) melengette meg aki kicsit több mint egy fél éve volt először kint a pályán, és valaki a 10 hónapos korában lelkesen tanácsolta az akkor még tapasztalatlan gazdinak, hogy rakja csak oda nyúlhoz, és mindjárt körbe akarták futtatni, sajnos sikerült szegényt úgy elriasztani, hogy utána elindulni sem akart, igaz akkortájt szegény gazdit hirtelen lekaptam a 10 körméről pedig nem is ő tehetett róla, de szerintem ma már nem bánja, mert Akhim tegnap először, 350 méterről boxból teljes lendülettel körbement a pályán.
Remélem nemsokára versenyben is láthatjuk :o)))

Nincsenek megjegyzések: